
branding
Luxury Branding: Bendeházi Franciska Boudoir Photography


kezdetek
Franciska egy igazi művész, akinek arany szíve van. Az Instagramon futottunk először egymásba, aztán miután a Calendly-n keresztül résztvett az első 30 perces auditon, én már tudtam, hogy vele nagyon szeretnék együtt dolgozni. És szerencsémre ő is készenállt az új megjelenésre.
Az 30 perces auditon sok mindenről szó esik, de legfőbb célja mégis csak az, hogy megismerjük egymást, és kölcsönösen el tudjuk dönteni, hogy szeretnénk-e egymással dolgozni. Franciskával ez az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, szinte az első pár mondatnál rájöttünk, hogy nagyon egyformán gondolkodunk, arról hogyan szeretnénk a vállalkozásunkat megjeleníteni.
Bár volt honlapja is, de miután végigvettük, hogy mi is egy honlap célja, és hogyan tud forgalmat generálni, úgy döntött, hogy a High-End csomagomat választja, és a brandjének minden kis elemét újra tervezzük, kezdve a logótól a weblapig.
Mint minden hasonló rebrandingnél, itt is egy alapos piackutatással kezdtünk, megkerestük a lehetséges versenytársakat, kielemeztük a vizuális megjelenésüket, és próbáltuk megkeresni, hogy mi miben tudunk kiemelkedni.
szilárdan hiszem, hogy sikeres luxus brandet, csak sziklaszilárd alapokra lehet és érdemes építeni, így az alapos kutató munkán nem érdemes időt spórolni.

Az első dolog amit meghatároztunk, az a buja, lenyűgöző, nőies, luxury megjelenés volt. Egy art deco ihletésű brand boardot állítottam össze számára. A mélybordó szín királynői hangulatot sugall, ami teljesen beleillik a márkaidentitásba, hiszen a boudoir fotózások célja éppen az, hogy megmutassuk a bennünk lakozó királynőt. Mindez feketével és némi arannyal kombinálva a luxus kategóriába sorolja a brandet. Az art deco kagyló mintázat szintén ezt hivatott erősíteni, plusz ez másodlagos jelentés tartalommal is bír, hiszen a kagyló, mint motívum ősidők óta egyet jelent a szerelmi afrodiziákummal.
A kedvenc részem ebben a projektben mindenképpen a logő megalkotása volt. A geometrikus alapokon nyugvó ikon, a hozzáértést és a szakértelmet szimbolizálja, a benne rejlő mintázat ihletét pedig a fotóstúdióban található egyik kellék szolgáltatta, ami nem volt más mint egy hatalmas tollas legyező. Létezik annál érzékibb dolog, mint amikor megrebbented a legyezőt és az enyhe fuvallat felborzolja a bőrödet? Ez volt az a motívum, ami a márka alapját képezte, erre építettük fel az egész márkaidentitást.
Archetípus kialakítása
Ne de milyen a szerető archetípus?
Képzelj el egy vacsorát egy remek étteremben. A háttérben halkan szerenádozó hegedű.Az asztal túloldalán egy csillogó szemű és meleg mosolyú gyönyörő nő, aki minden rezdülésében rád figyel. Ő egy igazi szerető archetípus, vele értékesnek megértettnek és mélységesen összekapcsoltnak érzed magad. Képesek fokozni a szépség iránti megbecsülésünket. Az empátiát a bensőséges és tartós kötelékek építésére irányítják. Ahol mások figyelmen kívül hagyják a részleteket, a szerető minden pillanatot felemel, hogy maradandó emléket alkosson.
A szerető az a típus, akit teljesen a szíve vezet, igyekszik a szenvedély és az öröm pillanatait megteremteni. Amikor először találkozol egy szeretővel,felismerheted az élet iránti lelkesedéséről, és a közelükben különlegesnek és értékesnek érzed magad. Vezérelvük: Számomra csak te létezel!
Ahhoz, hogy a Szerelmeseket megszólítsuk, vonzóvá kell tenni őket, vagy fel kell ébreszteni bennük a kapcsolat és az intimitás iránti szenvedélyes vágyat. Mivel vonzódnak az érzéki élvezetekhez, a kommunikációban érzéki nyelvet és hangnemet kell használni. A képi világ és a hangnem különösen fontos a szerető archetípus számára.
A szerelmes személyiségeket megszólító márkák bátran használhatják a közönségüknek a látvány, a hang, az illat vagy az érintés által nyújtott érzéki élvezetek iránti vágyát.

Franciska a high-end branding kollekciómat választotta, így nem csak az online megjelenését alakítottuk ki, hanem papír alapú offline nyomdai arculati elemeket is terveztem számára. Így lehetőségem volt számára névjegykártyát, köszönöm kártyát, ajándék utalványt, levélpapírt, pecsétet és matricákat tervezni. Majd ezután kezdtünk neki az online felületek kialakításának. A csomag része volt a weboldal tervezés, és a social media megjelenés tervezése is – ügyelve arra hogy minden összehangolt legyen. Nem bírom eléggé hangsúlyozni, hogy a luxus márkaépítás kulcsa a következetesség. A weboldala, az időpont foglaló renszeren kívül egy blogot is tartalmaz, amivel segíteni tudjuk a keresőoptimalizálást, és nem csupán magával ragadó élményt nyújt az ügyfelek számára, de rengeteg hasznos információt is találnak a fotózások előtt.



Köszönöm szépen Franciska, hogy lehetőségem volt egy ilyen szuper brandet újra alkotni, lenyűgöző élmény volt.
Ha tetszett a munkám, akkor ne habozz és foglald le a saját helyed a lenti gombra kattintva. De ne késlekedj sokáig, mivel egyszerre csak egy ügyfelet vállalok, mert szeretek teljesen elmerülni az adott projektben, és a teljes figyelmemet rád és a brandedre fordítani.

Szia, Kata vagyok
Luxusmárka tervező, stratéga és a Luxe et ligne márka kreatív igazgatója, elkötelezetten szeretném segíteni a vállalkozó nőket erős személyes márkák felépítésében, hogy iparáguk megkerülhetetlen vezetőjévé váljanak.
További bejegyzések

Személyre szabható márkasablon átalakítás: Lincsi néni péksége
A Lincsi néni péksége új arculata az Apollónia prémium márkasablon személyre szabásával készült. A nosztalgikus hangulatú pékség az otthon melegét és a kézműves pékáruk szeretetét tükrözi. Fedezd fel az arculat átalakításának történetét!

A Bölcs Archetípus: Hogyan Teremthetsz Hiteles és Megbízható Márkát a Tudás Által?
A Bölcs archetípus a márkaépítésben a hitelességet, megbízhatóságot és a tudás átadását szimbolizálja. Ez a cikk bemutatja, hogyan használhatjuk ezt az archetípust a vizuális megjelenésben – a színpalettától a tipográfiáig –, és milyen üzenetek teszik igazán hatékonnyá a Bölcs márkát. Ha szeretnél inspirációt meríteni a mélyebb kapcsolódás kialakításához és a márkád intellektuális oldalának kiemeléséhez, ez a poszt neked szól!

A Szerető Archetípus: Hogyan Építs Szenvedélyes Márkát, Amiért Rajongani Fognak
Fedezd fel, hogyan alakíthatod át márkádat a Szerető archetípus segítségével! Az intimitás, szenvedély és érzékiség erejével olyan érzelmi kapcsolatokat építhetsz, amelyek prémium közönséged számára is vonzóak. Lépj be a szeretetteljes márkaépítés világába, és alkoss maradandó benyomást.

A varázsló archetípus ereje a prémium márkatervezésben
Fedezd fel a varázsló archetípus titkait a prémium márkaépítésben! Tudd meg, hogyan alakíthatsz át egy hagyományos márkát misztikus, innovatív és varázslatos élménnyé, amely elvarázsolja a közönségedet és mély, érzelmi kötődést teremt.
Küldj üzenetet!
Kövess itt is:
Készen állsz egy olyan luxusmárka felépítésére
ami magával ragadja az ügyfeleid figyelmét és magasra emeli a vállalkozásod?
Foglald le a helyed MOST, mindegyik ügyfelemnek szeretném a legmagasabb színvonalú tudásomat átadni, ezért a férőhelyek száma rendkívül korlátozott!